Régóta nem írtam, ez persze nem azt jelentette, hogy bolhapiactalanul teltek a vasárnapok.
Hogy melyiket hol, az nem is érdekes talán, inkább maguk a tárgyak.
Elsőnek ez a kis chainmaille pénztárca(csénméll). Az elnevezés maga, a technikára utal, azt jelenti, hogy láncszemekből készített, így készültek a páncélingek, manapság pedig az ékszerkészítők egyik technikája.
Hogy melyiket hol, az nem is érdekes talán, inkább maguk a tárgyak.
Elsőnek ez a kis chainmaille pénztárca(csénméll). Az elnevezés maga, a technikára utal, azt jelenti, hogy láncszemekből készített, így készültek a páncélingek, manapság pedig az ékszerkészítők egyik technikája.
Elcsábított ez a leányiskolai bizonyítvány is, szeretek böngészni a régi dokumentumok között. Volt még szegénységi bizonyítvány is, sőt az illető, akinek kiállították, később textiltervező szakon végzett a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán (ekkor még nem volt ipar?), komplett bizonyítvány és egy halom dokumentum volt ehhez kapcsolódóan, valamilyen Etelka névre, amit fel is írtam a tenyeremre, de mire hazaértem lekopott. Sajnos elképesztően drágán adták, győri lakos volt egyébként ez az Etelka, nem találtam meg azóta sem a vezetéknevét, sőt azóta azt is elfelejtettem hányban végzett.
Lettek még táskafülek, amikről lebontódtak a táskák, régi múlt századi csipke, ami szerencsémre csupa lyuk volt, de szép nagy épen maradt részeket tudok belőle hasznosítani, például pénztárcáknak, itt látható: rongyok
Nem voltam elég fürge és ezt a kovácsoltvas kapukilincset nem sikerült eredeti állapotában lefotóznom, már csak festés után, no de sebaj:
Ez a lámpa búra rettenetesen csúnya, de majd megmutatom micsoda szépség lesz belőle.
Legjobban ennek a képkeretnek örültem, ami igencsak sérült volt és első ránézésre, sőt sokadik ránézésre is menekülőre vettem, hacsak a közelébe kerültem, ugyanis egy csúf elnagyolt ecsetvonásokkal készített szentkép lakott benne, de olyan szemfülesek ezek az eladók, ha többször elhalad két méteres körzeten belül a gyanútlan bolházó, vásárlót vélnek felfedezni benne s odakiabálnak egy árat. VBJ barátunk útmutatása alapján aztán megkezdődött, majd sikeresen be is fejeződött a keret restaurálása.
Íme a végeredmény, tükör került bele, az pedig a fürdőszobába:
Nagyon jó lett a keret!
VálaszTörlésCsodás kincsekre leltél új fennt, a táska és a tükör keret szuper:)
VálaszTörlésGyönyörű lett a tükör! :)
VálaszTörlésEgy előbbi purparlénk folytatásaként most ide írok. Igazad van, dióhéj:-) amikor azt írod, hogy mi az a sokpénz - mikor én bolházok, az olyan szintű szerzemények, amiket te itt felsorakoztattál, sokkal többe kerülnek, mint amennyiért én vásárolok. én ezer körül már a plafonon vagyok, több pénzt nem adok ki semmire se, de annak is már nagyon szépnek kell lennie. Olyannak, ami nélkül úgy tűnik, nem akarok tovább élni:-) és én is sok mindent átalakítok, bár nagyon amatőrül, nem úgy, mint te. Nagyon kíváncsi vagyok arra a lámpára is, amit jeleztél, hogy ronda.
VálaszTörlésMost is rengeteg mindent vettem, a blogomon elolvashatod:-)
Kedves Dióhéj!
VálaszTörlésVéletlenül bukkantam a blogodra, és nagyon örülök hogy ezt a bejegyzésedet olvastam először, mert én is éppen régi képkeretet próbálok felújítani. Szintén bolhapiacon találtam 2 hatalmas keretet, melyeket az utolsó tulajdonos - vélhetően a megkopott eredeti festés miatt - lemázolta sötétbarna olajfestékkel. Ezt a réteget már leszedtem és alatta nyomokban láthatóvá vált az eredeti aranyozás. Sajnos ezt a réteget is le kell szednem, ez alatt azonban van egy fehér réteg, állítólag gipsz, ugyanis ezen jobban megtapad az arany festék. Azt tanácsolták, hogy azokon a részeken, ahol aranyozni szeretnék, ezt a gipszes réteget is állítsam helyre. Ahol megakadtam, az a letöredezett darabok pótlása. Ha jól látom a képeken a hiányzó részeket gipszből öntötted ki, mert nem tudom, hogy a negatív formát miből kell készíteni. Azt írtad, hogy te kaptál útmutatást a felújításhoz. Nem tudnál nekem ebben segíteni? Illetve még arra is kíváncsi lennék, hogy az aranyozást hogyan állítottad helyre, és milyen anyagokat használtál. Nagyon várom a válaszodat és gratulálok a tükörhöz, álomszép lett, ahogy felújítottad a keretét.
Bocsánat, közben észrevettem, hogy a képeket nagyméretben is meg lehet nézni, és látom, hogy nem arannyal festetted le végül.Nagyon szép ez a szín, esetleg elárulod, hogy pontosan milyen festéket használtál, és milyen árnyalatot? Nagyon köszönöm a türelmedet.
VálaszTörlésSzia Marianna!
VálaszTörlésA negatív forma agyag, leveszed a mintát és ebbe kerül a gipsz, utána csiszolópapírral megfelelő méretre csiszolod némi illesztgetés, próbálgatás után.
A festék az itt látható kereten akril spray, festékboltokban sok árnyalatban kapható. Remélem tudtam segíteni :)
Nagyon köszönöm a válaszokat! Közben gyurmával kísérletezem, bevált ez is, bár kicsit zsíros marad a felület, lehet, majd ezzel is kezdeni kell valamit.
VálaszTörlés