szerzeményi következnek, voltunk Győrben és itt Tatabányán is, de egyszerűen nem volt időm fotózni és írni, persze azért ha nem is írtam, jártuk szorgalmasan a bolhapiacokat.
A habüst a győri bolháról való, ideje nagy részében üresen szomorkodik, máskor kínálótálként funkcionál.
Hasonló üvegtálat is régóta kerestem, ami éppen ebbe a réz talapzatba illik, eleinte kekszet raktunk bele, de valahogy hamar kifogyott belőle, pedig aggódtam, hogy tán valami csomagolt áru illenék bele, ami kevésbé porosodik, no de a keksznek ilyesmire nem volt ideje.
Sokáig vívódtam, hogy a szőnyeget megmutassam-e, mert volt itt korábban olyan bejegyzés, hogy valakit még hazaviszek a bolháról, gondoltam a célzás tán magukra a bolhákra vonatkozott, aztán úgy döntöttem, bevállalós leszek, kéremszépen a szőnyeg mérete 240x340, a hátuljára ragasztott papír szerint 100% gyapjú és kettőezer pénzbe került. Magasnyomású hidegvizes mosóval azért kitisztítottuk, de a víz, ami kifolyt belőle átlátszó tiszta volt, persze azért nem ártott neki a kúra.
Aztán gondoltam bemutatom egy-két korábbi szerzemény sorsát, íme a fogantyúk, amik a könyvszekrény részei lettek és amiből hasonlót sikerült múlt héten venni, ami igen praktikus, hiszen a könyvszekrény szeretne tovább terjeszkedni, a kis fekete fogantyú fa részét pedig csak csiszolni kell és máris fehérre festhető.
Aztán voltak még nagyon régi csipkék, némelyik beteg, javításra szorul, de a horgolt csipkéknek nehezen tudok ellenállni.
A könyveket most nem fotóztam, természetesen azok is jöttek haza néhányan, mint mindig.
A horgolt csipkéknek nehéz ellenállni, az biztos, de minden másnak is! Most már tényleg megnézem a menetrendet :o)
VálaszTörlésSzia! Nagy élvezettel olvastam a blogodat, mert én is rendszeres látogatója vagyok a piacoknak. Igaz, régiséget nem, csak papírpénzt gyűjtök, de a legjobb fogásokat a piacokon lehet kikapni. A győri és a tatabányai piac pontosan mikor és hol tartatik? Válaszod előre is köszönöm! Gombspieler gombspieler@gmail.com
VálaszTörlésGyönyörű a könyvesszekrényed! Pláne, hogy tele van könyvekkel :) Én sajnos hely hiányában már nem minden könyvemet tudom ilyen szép helyen tartani, mert olyan sok van belőlük. Bár ettől függetlenül nem vásárolom kevésbé őket. :) Ha saját házam lesz én is beszerzek pár ilyen szekrényt, az biztos!
VálaszTörlés